Csonttá fogyott angyalok

Nem hittem volna, hogy ennyi szünet után majd pont a Welcome to Night Vale ad majd nekem ihletet. Nohát-nohát.

Avagy: mit írj akkor, ha még december 23-án sincs semmiféle karácsonyi hangulatod, és az angyalokról sem éppen az jut eszedbe, ahogyan a pásztoroknak útmutatást adnak.

Ez egy vers. Ami angst.

{ Bőrük ezüstösen csüng és szárnyuk véres, / Felfalták imáid, de hitük – még éhes. }

Csonttá fogyott angyalok eszik a holdat.
Ereikben ködös, szürke a vad vér-oldat,
Karmaikkal kaparják az ég függönyét,
Szemeikben a látszat-fény rég éjsötét.

Csonttá fogyott angyalok rágják az eget.
A karmazsin füst majd hozzájuk felvezet,
A bíbor felhők mutatnak vak, vén utat,
Szirén-dalt, kínpatakot, rémálom-kutat.

Csonttá fogyott angyalok suttognak neked.
Szavukat ajkukról, mint légbort lenyeled,
Üres tüdődet hangjukkal teleszívod,
Gyomrodba torz, rezgő lelküket meghívod.

Csonttá fogyott angyalok emésztenek el.
Reggel majd zabáló zajjal keltenek fel,
Bőrük ezüstösen csüng és szárnyuk véres,
Felfalták imáid, de hitük – még éhes.

Holddá hízott angyalok eszik a csontod.