Hátrább az agarakkal!

S u p e r n a t u r a l  & T e e n  W o l f.

Destiel/Sterek crossover fordítás a szerző engedélyével. Az eredeti mű itt található.

Az alapkoncepció: Derek és Dean valamikor jártak. A kapcsolat megszakadt, de évekkel később újra összefutnak; Casnek és Stilesnak persze van hozzáfűznivalójuk.

Szóval megláttam ezt így és úgy éreztem, le kell fordítanom.

{ - Haver, már az apokalipszisért is hibáztattak. A felelősség a pasiddal való kis veszekedés miatt egyáltalán nem fogja zavarni az álmomat – horkant fel Dean. }

- Szóval, Beacon Hills? – mondta Sam, ahogy elhaladtak az előttük álló város táblája mellett. Dean csendben maradt.

- Cas tudja? – a kérdezett nem válaszolt.

- Cas nem tudja – vonta le a következtetést, és a mellkasához ölelte táskáját. – Egy másik hotelben szállok meg.

Dean teljesítette öccse kérését, és egy másik motelnál tette ki, nem ott, ahol ő tervezett aludni.

**

Stiles lassan megőrült. Ennek kell lennie. Ennek kell lennie az egyetlen ésszerű magyarázatnak. Kiesett Derek ágyából, és a nadrágjához mászott, amin a telefonja hevert. Már egy hete nem hallott Scottról, egy hónapja Lydiáról, két hónapja Kiráról, három hónapja Maliáról. Az apja és Derek az ügyön dolgoztak fáradhatatlanul, Stiles pedig nagyon aggódott.

Ó, hogy mennyire aggódott.

Nulla új üzenet. Mint általában. A barátai sorban tűntek el, mindig telihold előtt.

A padlásszobába Derek toppant be, kezében kajával, arcán aggódó kifejezéssel.

- Valami? - kérdezte.

- Semmi – motyogta Stiles, és a fotelre dobta a telefonját. Barátja letette az ételt, majd leguggolt elé.

- Megtaláljuk őket.

- Biztos vagy benne? – nézett fel a fiatalabb fiú.

Derek nem válaszolt.

**

- Egy alfa, egy kitsune, egy vérpréri és egy banshee – sorolta Cas –, mind eltűntek, egy-egy hónap különbséggel, pontosan telihold előtt egy nappal.

Scott McCall, a legutoljára elrabolt áldozat szobájában álltak. Nem harc nélkül távozott – a helyiséget kifröccsent vér pöttyözte, a bútorok darabjaikra tépve, a falakon mély nyomokat hagytak a karmok.

- Úgy hangzik, mint egy rossz vicc kezdete – próbált kicsikarni egy kis mosolyt Dean a férfiból. Cas általában hamarabb derült jókedvre, ha partnere öltönyt viselt; ebben az esetben már ez sem segített.

- Ez most komoly, Dean – torkollta le a férfi -, ők csak gyerekek.

Sam felsóhajtott, és közéjük állt, mielőtt bátyja még mélyebbre ásta volna magát.

- Az egyetlen közös ezekben a srácokban egy barátjuk, aki még vígan él; a neve – itt megállt, hogy megnézze a kezében tartott papírokat, majd megmutatta az angyalnak - …ez angol egyáltalán?

- Stiles – hallották maguk mögül a hangot. Mindhárman odafordultak, hogy lássák a tizennyolc évnél nem idősebb fiút belépni a szobába. – Hívjatok nyugodtan Stilesnak.

- Stiles – visszhangozta Sam egy könnyed mosollyal arcán. Előrelépett. – Örülök, hogy találkoztunk; kösz, most megspóroltál nekünk egy utat a házadig.

A srác nem fogadta el a felé nyújtott kezet - helyette Deanre nézett, és megkérdezte tőle, honnan tudták, milyen lények voltak az eltűntek.

- Milyen lények, jelen időben – mondta egy másik hang, tulajdonosa éppen most lépett a helyiségbe.

Mindenki a csoport új tagja felé fordult; gyilkos csend borult a társaságra.

- Oh istenem – suttogta a fiatal Winchester, és ijedten hátrált. Cas Samet kezdte pásztázni, majd Deant, aki hirtelen érdeklődve vizsgálgatni kezdte a törött ablakokat.

- Sam – mondta a legutóbb érkezett -, jól megnőttél.

- Derek – válaszolt a férfi, gondosan az angyal mögött maradva -, helló.

- Ismeritek egymást? – kérdezte Castiel. Stiles Derek tekintetét követve nézett végig a szobában lévőkön.

- Aha, Sam egy rövid ideig ide járt iskolába.

- Jó, de ki ez a srác? – mutatott Stilinski Deanre.

Dean nem reagált.

A fiatalabb Winchester még egy lépést hátrált, és próbált a lehető legtávolabb maradni a másik négytől, anélkül, hogy elhagyná a szobát.

Derek sem mondott semmit.

Castiel a hallgató férfiak között járatta tekintetét; partnere éppen időben nézett vissza rá, hogy láthassa a felismerés pillanatát.

- Ti ketten…? – kérdezte ekkor Stiles. – Istenem. Igen – bólintott, és a fájdalmasan mosolygó Deanre nézett, majd elsápadva folytatta –, te voltál a… ti ketten… Jobbkor is találkozhattam volna az exeddel, Derek.

- Csak egy gimis kaland volt. Amúgy is, egy szó nélkül húzott el – mondta a vérfarkas laposan.

A fiú biccentett, és kritikusan meredt az említett kalandra. Próbált egy kis fizikális hibát találni, valamit, ami tökéletlen, pontatlan rajta, az öltönyén, az arcán, az alakján, bármijén.

- Hazamegyek – mondta lassan, és ugyanígy hátrálni kezdett, szemét egész idő alatt a pároson tartva. – Alszok egy kicsit, aztán gabonapelyhet eszek, és lecsekkolom aput.

- Stiles-

- Nem, minden oké, tényleg. Majd… majd később találkozunk – az utolsó másodpercben Derekhez futott, egy apró csókot nyomott ajkaira, és minden további nélkül távozott.

- Ez mind a te hibád – nézett Hale az exére.

- Haver, már az apokalipszisért is hibáztattak. A felelősség a pasiddal való kis veszekedés miatt egyáltalán nem fogja zavarni az álmomat – horkant fel Dean.

Derek rámeredt, majd ő is elhagyta a szobát.

- A szokásos. Meredt pillantás és lelépés. És tudom, hogy hallasz, te zsémbes pöcs – mormogta az idősebb testvér.

A földszinti ajtó a kelleténél erősebben csapódott be.

McCallék házával végezve a három férfi távozott. Sam a hátsó ülésen foglalt helyet, és azt kívánta, bár másik cipőt húzott volna; így szívesen felajánlotta volna, hogy gyalog menjen a motelig.

A csend egy hosszú perce után, az ablakon kibámulva Cas végül megszólalt. – Nos, senki nem hibáztathat az ízlésedért, gondolom.

- Cas-

- Egyébként, úgy tűnik, van egy ideálod, Dean. Sötét haj, világos szem, irtózás a borotválkozástól.

- Mit akar ez…

- Csak megfigyeltem, ennyi az egész – csattant fel Cas.

- Figyelj meg valamikor máskor, amikor nem keresünk négy eltűnt természetfeletti tinédzsert!

- Dean – mormogta az angyal laposan.

- Mi, Cas?! Mit akarsz, mit mondjak? Igen, jártam Derekkel. De az egyetlen, akivel lenni akarok, az te vagy. Minden éjjel veled alszom, minden nap veled dolgozom, te vagy itt nekem. Most már végre megkereshetnénk a srácokat, és hazamehetnénk? – fakadt ki az idősebb Winchester frusztráltan.

Egy hosszú szünet következett be. Sam tudta, hogy Castiel ismét az ablakon les ki, míg végül azt nem mondta, „rendben”.

**

Derek kétségbeesett. Nem találta a barátját sehol; nem volt otthon, és nem volt a kedvenc kajáldájában sem. Remélte, hogy nem Scott-tal van.

Végül, feladva a keresést, visszatért lakásába. Ott találta Stilest is elnyúlva az ágyon.

- Hogy jutottál el onnan – kezdte a fiú -, ide? Jézusom, Derek, senki sem mondta neked, hogy fejlődnöd kellene?

A vérfarkas párjához lépett és az ölébe zárta őt. – Mégis miről beszélsz? – suttogta bele Stiles nyakába.

- Az exedről, Mr Magas, Enyhén Szeplős És Csendesről!

- Dean – javította ki Derek, még mindig magához szorítva a másikat.

- Oké, Dean. – Stilinski megpróbált kibújni az ölelésből, de a vérfarkas-erő megakadályozta ebben.

- Dean csak a-

- Az exed volt! Jártál vele! Lefeküdtél vele!

- Dean nem te vagy. Te vagy Stiles, lökött, okos, imádnivaló Stiles. Ő ezek közül egyik sem.

- Nem, nem imádnivaló. Ő gyönyörű, láttad a szemeit? – nézett ki az ablakon a fiú.

- Talán te akartál volna járni vele?