Hokkaido

I n  t h e  f l e s h.
Míg elő nem rukkolok valami hosszabbal, hoztam egy lélegzetvételnyi In the Flesh ficet.

Simon morcos. Kieren egyáltalán nem.

{ Kezeit lazán a nadrágzsebébe tömte, és ruganyos léptekkel sétált a virágzó cseresznyefák árnyékában. }

Simon bosszúsan horkant fel. Még jó, hogy halott teste nem érzékelt hőt, fáradtságot, ilyesmit – máskülönben még a mostaninál is bosszúsabb lett volna. Magas alakja toronyként emelkedett ki a sok alacsony japán ember közül; a tömött metrón megmozdulni is alig tudott. Küldött egy türelmetlen pillantást párja felé.

- Sajnálom – formálta a szavakat szájával Kieren; hangját a tömeg elnyelte volna, így inkább meg sem szólalt. Valójában nem bánta. Nem bánta a hangos utcákat, a zsúfolt tereket, a magas árakat – a szigetország már gyerekkora óta vonzotta, és kapott a váratlan lehetőség után. Már három napja Hokkaidót járták, ahová elsősorban a táj miatt utaztak.

Szótlanul szuszakolták át magukat a nők és férfiak alkotta falon, mikor a megállójukhoz érkeztek. Simon még mindig duzzogott; ki nem állhatott sok ember között lenni.

- Na, ne legyél már ilyen grumpy cat – unszolta a napszőke férfi. Kezeit lazán a nadrágzsebébe tömte, és ruganyos léptekkel sétált a virágzó cseresznyefák árnyékában. – Nézd, milyen gyönyörűek ezek a szirmok – mosolyogta rá a szépséget társára.

- Meseszépek.