Éhezett

T e e n  W o l f.
Egy rövidke angst a városi éjben lopakodó Derek Hale-ről.

{ Győzött; a vérfarkas csendben szaladt az éjben, szaladt, rohant. Már nem küzdött a belsőjében ordító démonokkal. Éhezett. }

A sötét éj fenyegetően nyújtózkodott feléjük. Az égbolt csillagtalan nehézséggel borult le a városra, a város fénytelen utcácskáira. Tapintani lehetett a feszültséget, érezni lehetett ólmos illatát.

Acélkék, világító szemek meredtek a holdra. A tulajdonosuk minden érzéke áldozatának csábító szagára hangsúlyozódott; a táplálék reménye gúzsba kötötte józan eszét, mozgatta izmos hátát, győzködte állatias ösztönét. Győzött; a vérfarkas csendben szaladt az éjben, szaladt, rohant. Már nem küzdött a belsőjében ordító démonokkal. Éhezett.

A kalapos férfi őrült módon közlekedett bogárhátú autójával. Járdákon haladt, áthajtott a piroson, nem törődve a törvénnyel, melynek életét köszönheti. Talán ez is okozta vesztét.  

Morgás. Vad, könyörtelen, éhes morgás.

* * * * *

Derek lefejtette karjairól a vérrel áztatott, sötétlila pöttyös anyagot. Ölt. Ezzel a tudattal, ezzel a bűntudattal fogja leélni életét, s ami még rosszabb: tudta, hogy újra, és újra ölni fog, minden egyes teliholdkor.

Minden rokonát elvesztette – így ki szabályai szerint éljen mostantól? Léteznek egyáltalán még szabályok? Lenne értelme betartani őket?

Lenne kedve betartani őket?

Megrázta a fejét. Komótosan, nedves, széthasadt inggel indult tovább a néptelen úton.