Társas magány

S u p e r n a t u r a l.
Castiel, Lucifer, 11x18.

Nem hagyhattam szó nélkül ezt a jelentet. Egyébként ez az évad egész jó az előzőekhez képest, végre látok benne fantáziát. No lám, csak egy Luci kellett hozzá.

A ficben nem történik semmi, és írtam már jobbat. De ez is valami. :D

{Érzéketlenségének jól esett a megpihenés, a megérdemelt szünet, hogy a semmiben lebeghet tudattalanul, nyugtalanság és fájdalom nélkül. Tudta, hogy Lucifer megállítja a Sötétséget, tudta, hogy ezt az arkangyal részben neki köszönheti, tudta, hogy jól van ez így, ő megtette, amire csak képes volt, és tudta, hogy innentől már nem kell részt vennie a harcban.}

A tévé félhangosan hányta magából a sercegést a szavak között. Valaki gólt lőtt – ricsaj, éljenzés, fujjogás, robaj. Egyébként a csend teljessége töltötte be a teret; akárcsak egy átlagos vasárnap délután lett volna.

Castiel a Winchesterék képzeletbeli konyhájában ült; a csata elől ide menekült. A nagyobb jó érdekében beköltözött elméjének egy apró zugába, hogy meccseket nézzen. Üres volt tekintete, szíve, gondolatai. Üres volt élete, céltalan létezett a pillanatban meghúzódva. Egyedülléte békéssé varázsolta, érdektelen maradt mindennel szemben. Érzéketlenségének jól esett a megpihenés, a megérdemelt szünet, hogy a semmiben lebeghet tudattalanul, nyugtalanság és fájdalom nélkül. Tudta, hogy Lucifer megállítja a Sötétséget, tudta, hogy ezt az arkangyal részben neki köszönheti, tudta, hogy jól van ez így, ő megtette, amire csak képes volt, és tudta, hogy innentől már nem kell részt vennie a harcban.

Magányában nem zavarta senki – legtöbbször. Hagyta, hogy örök ébrenlétben és mégis örök álomban nyugodjon elméje. Nem érzett késztetést a változásra. Tökéletesen érezte magát. Lucifer néha benézett hozzá, de sosem beszélgettek. A Sátán vetett egy-egy szarkasztikus megjegyzést a 21. század sportjairól, Castiel hümmögött rá egyet, és minden ment tovább a megszokott kerékvágásban.

Castiel nem utálta Lucifert – nem utálta a múltban elkövetett bűneiért, nem utálta az apokalipszis-beli szerepéért, nem utálta manipulatív, csökönyös természetéért. Nem utálhatta, hiszen benne nem tett kárt, és most ő lesz az, aki felszabadítja a világot a pusztulás terhe alól. Istenre nem számíthatnak, a Mennyország kudarcot vallott, a Pokolnak sosem volt érdeke megvédeni a Földet – Luciferbe vethetett már csak reményt. Sam és Dean nem lettek volna képesek egyedül végezni Amarával. Mindig hitt a fiúkban, de tudta, hogy ezúttal nem birkóznak meg a feladattal.

Kényelmesen feltápászkodott, hogy elkészítsen magának egy mogyoróvajas szendvicset. Talán még dudolászott is közben. Békés volt.

Castiel testének, agyának egy másik apró zugában lakozott: Lucifer. A fényhozó, a dicső, az arkangyal. Fogságból szökött rab, életek pusztítója, szélhámos, elbukott. Nem tervezte a világot megmenteni, dehogy tette. A világ már évekkel ezelőtt megérett a halálra. Ő egy betegségtől, egy kórtól fosztja majd meg az emberiséget, hogy egy hatalmasabb fertőt szabadíthasson rá.

Lucifer békét adott Castielnek, cserébe a kényelmes, strapabíró porhüvelyért. Nem érdekelte, mit csinál a másik. Volt elég dolga így is. Szorgosan tervezett, sereget toborzott, angyalokból és démonokból álló sereget. A célja, a valódi célja mindenki elől rejtve maradt.

És Lucifer terve elbukott, mikor Amara ereje a falhoz csapta. Lucifer hátrahőkölt és gyermeteg szarkazmussal takarta szégyene pírját és a kétségbeesett remegését.

Lucifer békéje összeomlott, Castiel békéje-