S u p e r n a t u r a l.
Egy nyugodt, esős délután a motelban; Castiel gondolatai az emberiség és a művészetek körül forognak.
{ Az angyal úgy gondolta, hogy ha valaha is meghal, az ő Mennyországában biztosan esni fog a békés eső, hiszen imádta nem csak a hangját, de az illatát is. Sohasem bánta, ha napokon keresztül esett, hiszen mindig is abban hitt, hogy ezek a cseppek Isten örömkönnyei. }
Az esőcseppek ritmikus kopogása törte meg a rádió elhaló zaját. A
természet ősi zenéje nyugalmat sugárzott a koszos, apró motelszoba falai
közé, a békés hangok megrekedtek a pillanatban.
Castiel az ágyon ücsörgött, gondolatai viszont már régen túllépték a
város határait. Létezésében most először értette meg igazán az
embereket, mikor már ő is egy volt közülük. Az emberiség… tiszta vágyak
és egyedi ismertetőjegyek két lábon járó tökéletes keveréke. Minden
egyes embert az Isten végtelen művészete hat át. Talán ezért van az,
hogy az emberiség akaratlanul is kötődik a művészetekhez… Benne van
minden párás buszablakra rajzolt szerelmes jegyben, minden graffitiben,
minden vallomásban, minden ősi érintésben.
Az angyal úgy gondolta, hogy ha valaha is meghal, az ő Mennyországában
biztosan esni fog a békés eső, hiszen imádta nem csak a hangját, de az
illatát is. Sohasem bánta, ha napokon keresztül esett, hiszen mindig is
abban hitt, hogy ezek a cseppek Isten örömkönnyei. Teremtő, éltető, az
újdonság varázsát hozó könnyek. És hogy mi lenne még a képzelt, boldog
világában? Nyilvánvalóan a költészet. A versek utáni tiszta vágy a
mindenség elejétől kezdve máig is tart. Képes kifejezni mindent, amit
egyszerű szavakkal, hétköznapi megszólalásokkal nem lehet. A költők az
emberek lelkét ragadják meg, azon keresztül irányítják gondolataikat,
vezetik egy helyesebb útra a szédelgőket. De ami a legfontosabb
összetevője Castiel Mennyországának, minden bizonnyal a két
Winchester-fiú. Értük bármit megtett volna. És, mint a múltban ki is
derült, mindent meg is tett. Fellázadt a többi angyal ellen, többször
meg is halt, hogy megmentse a testvéreket. De nem hibáztatta magát,
sokkal inkább csak élvezte, hogy van végre két ember, akik szeretik és
elfogadják olyannak, amilyen. Még ha néha Istennek gondolta magát, vagy a
méhek útját tanulmányozta szenvedélyesen, vagy éppen a Purgatóriumot
akarta megnyitni, ők mindig mellette álltak, és próbálták a régi útra
visszaterelni, amiért nagyon hálás volt. A fiúk megint egy ügyön
dolgoztak. Sam egy régi, poros könyvet lapozgatott, információkat
gyűjtve a vámpírok egy egyedi alfajáról. Mélyen beletemetkezett a
kötetbe, homlokát ráncolta, és szorgosan jegyzetelt. Dean ezzel szemben
egy üveg sör mellett kereste az igazságot az interneten. Dean
Winchester… az angyal tudta, hogy a fiú a legcsodálatosabb dolog, ami
létezésében történt vele. Különleges kapcsolatuknak köszönhetően mindig
úgy érezte, hogy az idősebb testvér áll hozzá a legközelebb. Soha nem
volt még ilyesmiben része azelőtt. A fiú zöld szemeiben minden egyes
alkalommal elveszett, amikor látószerveikkel kommunikáltak. És bár
gyakran elfordult tőle, semmibe vette, elhagyta, a vadász visszafogadta.
Castiel visszatért az esőillatú, pislákoló fényű jelenbe. A rádió éppen
az egyik kedvenc előadójától játszott egy dalt, ami nagy mosolyt csalt
elő az angyalból. Dean észrevette ezt, és ő is elvigyorodott. Az eső
nyugalma, akár egy csoda, békéssé varázsolta az aggodalmakkal küzdő
férfiak délutánját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése