2014. november 2., vasárnap

Miracle



S u p e r n a t u r a l.
ember!Castiel a boltocskában a rádiót hallgatja. Méghozzá ezt a dalt. Saját fordítás a dalszövegnél. :)

Angyali ereje elveszett, emberként pedig sehogy nem találja a helyét a világban. Már nem remél, és jó ideje már nem is imádkozik. Nincs kihez. }



Castiel elmélyülten ült a rádió előtt. Már minden feladatot elvégzett, és éppen vevő sem akadt a boltban, ahol nemrég kezdett el dolgozni. Ilyenkor mindig a készüléket hallgatta, mert szerette volna, mint ember, megismerni a XXI. század kultúráját. Hamar rájött, hogy a zenéket, amiket a Winchester-fiúk szoktak hallgatni, már régen nem játsszák.

- Szóljon a következő dal, a Hurts-től a Miracle – üvöltötte a bemondós, majd a hangja szerepét egy indulóhoz hasonló, már-már erőszakos kezdetű ritmus vette át.

'Cause the light will never shine on this heart of mine, and all the love we sacrificed
Mert a fény nem fog a szívemre esni sosem, és a szerelmek amiket feláldoztunk

Deanre gondolt, és arra a sok szörnyű dologra, amit tett vele. Ami miatt ott kellett hagynia őt. Minden percnyi szeretet, amit adtak egymásnak, elveszett.

You can see what a savage I've become, in my eyes
És kiolvashatod, milyen vaddá váltam, a szemeimből

A múlt rengeteg bűne fátyolozta el szemeit, és azon tűnődött, vajon a látószerveken tényleg látszik-e, milyenek vagyunk valójában.


If you look in my heart you will find no love, no light, no end inside,/ and I'm looking for a miracle
But I hope, I pray and I will fight/ ’cause I'm looking for a miracle
Ha a szívembe tekintesz, nem találsz szerelmet, fényt, véget benne,/ és egy csodát várok
De remélek, imát mondok és harcolni fogok/ mert egy csodát várok


Nem, ez nem igaz. Ő már nem vár semmilyen csodára. Angyali ereje elveszett, emberként pedig sehogy nem találja a helyét a világban. Már nem remél, és jó ideje már nem is imádkozik. Nincs kihez. A sorsa ellen nem fog küzdeni. Hányszor megtette már, mégsem lett soha jó következménye.

But oh, look at all of the damage you have done in time,/ if you offer salvation I will run into your arms
De oh, nézd mennyi kárt okoztál ez idő alatt,/ ha megoldást kínálnál, a karjaidba futnék

Bárki karjaiba szívesen futott volna, ha megoldást kínált volna erre a kilátástalan életre, amit manapság folytatott. Se otthona, se barátai, se egy ismerős mosoly, se egy megszokott, néha goromba megszólítás, Cas!

There's no love, no light, no end inside,/ and I'm looking for a miracle
Nincs itt szerelem, fény, vég bennem,/ és egy csodát várok

Semmi, semmi fény nem maradt már benne. Az élete (létezése?) romokban hever, és tudta, hogy ezentúl már nem lesz, ki felemeli őt, mivel már ő is használhatatlan, felesleges.

A dal lassan véget ért. Castiel udvariasan sietett oda a vásárlóhoz, aki az imént lépett be a helyiségbe.

2 megjegyzés:

  1. Egyrészt: ezt a dalt én miért nem ismertem eddig?
    Másrészt: Ez. Most. Fájt.Mármint, Casnek a gondolatai, az érzések amik feltörtek benne, annyira ő és annyira láttam, ahogy elgondolkodva ül a rádió mellett, de benn a fejében pedig cikáznak az érzelmek és a gondolatok, az egyszerű kis kezdés az egyszerű befejezéssel, mintha egy kiragadott pillanat lett volna a 9. évad egyik részéből. Szeretem, ahogyan írsz. :3
    Köszönet a ficiért és a mini érzelmi hullámvasútért

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyrészt: örülök, hogy általam ismerhetted meg az egyik kedvenc dalocskámat :D
      Másrészt: örülök annak is, hogy írtál, és annak meg jobban, hogy tetszett. :) Próbáltam canonra írni :))

      nagyon szívesen, és is köszönöm a te kis verseidet, mert eszméletlenül jók.

      Törlés