T h e V a m p i r e D i a r i e s.
Klaus Mikaelson a nyolcvanas évek Japánjában.
{ Egyszerű kartondoboz falai között fedezi fel a hang forrását. Esernyő az állat fölé, nehogy megfázzon. Ajkai félmosolyra húzódnak. }
Japán. 1984. Ködös, esős novemberi délután.
Niklaus Mikaelson teljes hosszában és szélességében nézegeti a
csecsebecsékkel telezsúfolt kirakatot a forgalmas főutcán. Drága
parfümök, olcsó porcelánszobrok, idejétmúlt írószerek csodálatos
harmóniája lengi körbe az üzlet egyik falát képező üveget.
Belép.
Művészet minden apró zugban. A rádióból halk nyugatias japán zene szól.
Zöldtea és rágógumi illata lepi el orrát, amint egy antik tükörből néz
farkasszemet önmagával. Az idős eladó kérdésére egy bólintással
válaszol, és újra kilép a nyüzsgő életbe.
Macskanyávogás. Elfojtottan, a vasút mellől. Egyszerű kartondoboz falai
között fedezi fel a hang forrását. Esernyő az állat fölé, nehogy
megfázzon. Ajkai félmosolyra húzódnak. Egy-egy odaadó érintés.
Továbblép.
Boldog szuszogás és jóllakottság terül el a díszes szőnyegen. Esőillat.
Halk, nyugatias japán zene, egyenesen a rádióból. Édes semmittevés.
Verseskötet a kézben.
A férfi lábát kellemesen simogatja a kád forró vize. A délutáni üzletben
vett, kétes eredetű fürdősó. Sáros tappancsok. Dorombolás.
Két magára hagyott, egymásra talált lélek békés, váratlan találkozása a pislákoló lámpa fényénél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése