Lovers on the sun

C a p t a i n  A m e r i c a.
Juhuhu, az első fanficem a fandomban! Avagy: A nőcsábász Bucky Barnes és aktuális randevúpartnere, egy napos délutánon a harmincas évek Brooklynjának egy parkjában.

Küldöm ezt is Macy-nek. :)

(és hallgassatok hozzá Keaton Henson bácsit, mert énis ezt tettem, miközben írtam. Keaton bácsi jó. x )

{ Bucky szenvtelenül kereste partnere tekintetét, sötét hajába bele-belekuncogott a szél. Vonásai mögött az istenek rejtőztek, mozdulataiban mintha nimfák kergetőztek volna. }

Lovers on the sun

A brooklyni napfény áthatolt a szürke betontömbök bordáin, áthatolt az utcák merev csigolyáin, áthatolt még az autók apró sejtjein is. A nyár galaktikus magasokból nevetett le a koszos városra, a munkások városára. Vasárnap volt; a fiatalok délutáni randevújukat töltötték ilyenkor.

A nap lassan csordogált le a fiatal lány élénk ruháján, gondosan megkerülve az apró virágmintákat, a hullámzó fodrokat, zsebeket. Karperec csillant – apró, nevető rezgés. Ezer meg millió és még egy színben pompázott a park, s a parkban az emberek hömpölygése. A pokróc durva anyaga a fűszálak éltető zöldjének dörgölőzött, s békésen szuszogott. 

- Azt hittem, a vidámparkba viszel majd – szólalt meg Madeline; hangjában a tavasz csengettyűi zajongtak. Kedvesen végigsimított udvarlója arcán, s gyorsan pirulva félrenézett.
- Az afféle kalandozások nem tennének ilyen finom hölgy kedvére, s végtére is, ez a park is igen vidám – Bucky szenvtelenül kereste partnere tekintetét, sötét hajába bele-belekuncogott a szél. Vonásai mögött az istenek rejtőztek, mozdulataiban mintha nimfák kergetőztek volna.
- Valóban - válaszolta a lány. 

A beszélgetés percekig abbamaradt, ahogy a város tüdejéből magukba szívtak egy keveset. Fagylaltárusok vaníliát kiabáltak, s vaníliát mosolyogtak fáradt, megszokott ál-mosolyokkal, s a levegő megtelt a hűs édesség illatával. A fiatalember szemében a huncut csillogás jelzett – egy pillanattal később már könnyed lépteit dübörögte a föld. Bakancsa fényesre kefélt; divatos ruházatában otthonosan mozogtak izmai. 

**

Az íz emléke bágyadtan simogatta szájpadlásukat. Suttogásuk zenéjére a hársfák válaszoltak s a velük játszó könnyű szelek; s meséltek. Meséltek el nem feledett szerelmeket, könny-illatú iskolatársakat, meséltek a természet költeményeiről, az angyalok nevetéséről – s legfőképpen: egymásról.

- Igen, ebben biztos vagyok. Tíz év múlva is ugyanolyan gyönyörű leszel, akár most, csak egy sokkal, sokkal szebb világban. Két lurkó sürgölődik a lábaid körül, ahogy a vacsorát főzöd uradnak-
- S azt tudod e, Barnes úr, ki lesz az én uram?
- Hiszen te is tudod.

Sokatmondó pillantások, szégyenlős félmosolyok, örömteli hallgatás. A park dallamai elbújtak arcgödreikben, a fülük mögött, a tekintetük mélyén, a szívük útvesztőiben.

**

Kopp, kopp – az aszfalt félénk szavai visszhangoztak a néptelen utcán. Bús, seszínű fellegek hada takarta el a nyári napfény járatait. A zápor megtöltötte az ereszt, majd jólesően végignyargalt a két pár cipő alatt. 

Kopp-kopp-kopp-kopp – válaszolta egyre lelkesebben a karmazsin lakkcipő. 

A fiatalok Brooklyn egy bűzlő sikátorába húzódtak, halkan prüszkölve, hangosan nevetve. Fogaik gyöngysora villódzott a homály leple alatt, arcizmaik sajgón dolgoztak tovább, dolgoztak, dolgoztak, fáradtan, de látszat-fáradhatatlanul. 

- Mondd, ráérsz holnap este, munka után?
- Hatkor végzek.
- Az öltönyödet vedd fel.

Ujjaikat szégyenlősen egymásba fűzték, s csak álltak a város – a világ, az univerzum, az élet – közepén. A mozdulatlanság lüktetett lelkeik között.